2013. január 17., csütörtök

Az inspirációról



Most kell leírnom, mert ezen rágódom, amióta a gyerekek elaludtak. Az inspiráció. Biztosan egy csomó közhelyes dolgot le fogok ide írni, mindenki oda teszi, ahová akarja. Előre szólok, nem biztos, hogy követhető lesz a gondolatmenetem.
Harmincas éveim elején hülyén hangzik, hogy már azzal jövök, hogy a mai világ mennyire másként működik, mint régen, pedig ezzel fogok jönni, bizony. A mai világban mindenki más akar lenni, mindenki ki akar tűnni a tömegből. Csakhogy ez a görcsös kitűnni vágyás mára szintén tömegjelenséggé vált, azaz az, hogy ki akarsz tűnni a tömegből valójában a kitűnni vágyók táborába taszít téged. Van, aki a külsejével, van, aki a gondolkodásmódjával, van, aki a tetteivel, van, akit rossz útra terel, másokat épp elterel a rossz útról.
Vegyük az én példámat, szeretek horgolni, varrni, kötni ugyebár. Ebben a dologban ki tudok tűnni a környezetemből. Hát elkezdtem leírások, szabásminták után kutakodni és eközben igazi ékszerdobozokra leltem.  Mert ezt, mármint a hasonló témáról blogolást a határainkon túl (a tőlünk nyugatabbra kifejezéstől hányok) élő kismamák, otthon dolgozó anyukák (work at home mums) már profi módon művelik. Ezek az oldalak adtak inspirációt arra, hogy megörökítsem én is a tevékenykedésem (szándékosan nem használok itt más elnevezést). És, hogy csatlakozzak a fenti gondolatmenethez ez sodort végül a mombloggerek (igen, ez egy létező kifejezés) világába. Amiben azt hittem kitűnhetek, mert kevesen művelik, valójában rég óta létezik hazánkban is, vannak köztük egészen inspirálóak, hogy témánál maradjak. Azon gondolkodtam, hogy akkor mit is akarok én ezzel a blogolással? Persze az emlékek megörökítésén túl, mert ha csak ez lenne a célja, akkor írhatnám e bejegyzéseket a fióknak is (vagy stílszerűen a pendrive-nak). Egyelőre arra jutottam, hogy, ha csak egy embert is tudok valamilyen úton, módon ösztönözni a gyerekeimen kívül, már megérte belekezdeni.
Vagy például ott van a negatív történésből merített ihlet. Mert ugyebár én egy GYEDen lévő anyuka vagyok két pici gyerekkel és nagy bizonytalansággal, ami a munkába való visszatérésemet illeti. Lesz-e egyáltalán hova visszatérnem? Vajon megteheti-e egy kismama hasonló szituációban, hogy csak üljön a babérjain és várja, mi fog másfél év múlva történni? Vagy inkább próbálja másként bebiztosítani a GYED utáni megélhetést? Én az utóbbit választom. Tanulni fogok. Nem nyelvet, mert az angolommal köszönöm, jól megvagyok. Ott van mellette egy olasz középfok is, többre nem vágyom ezen a téren most. Hát persze, hogy megtaláltam az álom felnőttképzést és persze, hogy ez a legdrágább, így ezt azonnal nem tudom elvégezni, erre – 22-es csapdája – meg kell keresni a pénzt. Így tovább keresgélek, remélem, rálelek egy hasznosnak bizonyuló tanfolyamra, hogy aztán beálljak a GYED alatt tanuló mamik sorába.

Addig sem unatkozok, ma például a kisfiamnak horholtam egy sapkát, íme:

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szívhezszóló, őszinte...
    nem is tudom mit írjak, csak jó volt olvasni :)
    Csini a sapi :)

    VálaszTörlés
  2. Köszi, ilyen hangulatban voltam éppen aznap...

    VálaszTörlés