A kezdet

Valahogy mindig késztetést éreztem arra, hogy elsajátítsam a különböző kézimunka technikákat. Legelőször a kötés fogott meg. Évekig csak dédelgettem a gondolatot, milyen jó lenne megtanulni kötni, de hol kezdjem? A családban egyedül idős nagymamám volt a tudás birtokában, gyerekként csillogó szemmel néztem egy-egy alkotását, de túl türelmetlen voltam, hogy átvegyem tőle ezt az örökséget. Nagyika már nincs velünk, viszont a késztetés az alkotásra és a kézzel készített tárgyak iránti vonzalmam megmaradt.
Az első löketet egy ajándékba kapott könyv adta meg, ami alapján elsajátítottam az alapokat.
Szemek felszedése kezdéshez, sima szem, fordított szem, befejezés. Aztán az alapvető kötésminták jöttek: sima kötés, lusta kötés, egy sima-egy fordított, két sima-két fordított. A szaporítás és fogyasztás zárta a sort.
Először egy sapkát próbáltam elkészíteni, meg kell, hogy mondjam katasztrofális sikerrel. Valószínűleg nem én vagyok az első, akinek a kezdeti próbálkozásai ilyen rosszul sikerülnek, engem mégis letört. Olyannyira, hogy évekre letettem a kötőtűket. Utána más technikákba fogtam, de valahogy nem éreztem magaménak őket. Kipróbáltam a decoupage-t, az égetett gyurmát, gyöngyfűzést, egyik sem ragadott meg.

Aztán várandós lettem Majával és újra előjött az a bizonyos késztetés. Leporoltam a kötőtűket és elkészítettem Maja babatakaróját. Nem akartam túlzásba vinni, két sima-két fordított végig, hogy újra belelendüljek. Miközben kötöttem rájöttem, milyen jó lenne bővíteni a tudásomat. Mi lenne, ha megtanulnék horgolni?